A nyolcadik teremben a szocializmus és a kommunizmus győzelmét bizonyító dokumentumokat tanulmányozhatjuk. A munkásosztály száz éves harca vezetett a szocialista világ- rendszer keletkezéséhez. A történelmi forradalmi folyamatot a szocialista erők növekedése jellemzi a legjobban. Az ellenség még ellenáll, de a szocializmus már mély gyökereket eresztett az egész világon és folyamatosan háttérbe szorítja a kapitalizmust. Nemrégen zajlott le Hágában, Hollandia fővárosában az eszperantó mozgalom 49.
A nyelv dallama az olaszéval rokon, muzsikája fülbemászóan megnyerő, kedvgerjesztően beszélteti magát, ahogyan egy szép és jó könyv olvastatja magát. Ma a világ számtalan iskolájában tanítják az eszperantót. NEM ISMERIK A FÁRADTSÁGOT A szalatnyai ásványvíz palackodban nagy a sürgésforgás. Két műszakban, I szükség esetén három mű- í szakban dolgoznak a lányok, I sokszor vasárnap is. A kis üzemben főleg fiatal lányok dolgoznak, valamennyien CSISZ tagok. A Szlovák. Nemzeti Felkelés tiszteletére vállalták, hogy az amúgy is magas tervet egy százalékkal túlteljesítik. A Slatina ásványvíz keresett cikk, ebben az évben 100 ezer literrel palackoltak többet, mint tavaly.
Az egyetlen lehetséges út Japán és az ázsiai földrész között, majd végig Kínán és a Szovjetunión át vezetne Európába. Ez a lánc azonban nem épült meg, tehát a közvetítés csupán egyes meglévő szovjet berendezésekre támaszkodhatna. A Japán-Eu- rópa mikrohullámú lánc a többi között azért sem valósult meg, mert az említett időkülönbség miatt a Szovjetunió sem volt különösebben érdekeit a megépítésében, nem is szólva a csaknem fantasztikus költségről és az — egyelőre — gyenge üzembiztonságról. Egy ilyen hosszú mikrohullámú láncban a néző különben is többször látná a „Vonalhiba“ táblát, mint magát a képet.
Ma is a legtöbb helyen ugyanolyan módszerekkel és programmal dolgoznak, készülnek fel az évi munkára, mint évekkel ezelőtt. A követelmények már mások. Az igények is változnak, különösen a fiatalok körében. Másképp kell hát dolgozni és a CSISZ szervezetek az elkövetkező időszakban a népművelődési otthonoknál, a kultúrházak vezetőségeivel karöltve készítsék elő e munkaterveket. A népművelési munkát általában leszűkítik néhány színdarab betanulására, előadására, egy-két előadás rendezésére, vagy különböző ünnepélyek szervezésére. Ide sorolják még, ha egy télen két ízben teadélutánt rendeznek a kétszer-há- romszon táncmulatságot. Évekkel ezelőtt az ilyesmi kielégítette jobb híján a fiatalokat. De most már mások az óhajok, gyakorlatiasabb elképzeléseik vannak a népművelési otthonok munkájáról.
Ez is inkább a téli sportok formájában nyilvánul meg. Az őszi tennivalókkal kapcsolatban mindenekelőtt szólnunk kell a népművelési otthonokról. Minden járási székhelyen van népművelődési otthon. Emellett nagyobb falvakban is alkalom van arra, hogy ilyen népművelési intézményt szervezzünk. Sok helyen már működnek. is ezek. A járási székhelyek kivételével a legtöbb népművelődési otthon vagy szövetkezeti klub nem mutat fel munkájában elfogadható eredményt.
Például miért nem rendeznek szabászat! és varrótanfolyamot, főző és csecsemőgondozási tanfolyamokat? A lányokat érdekli a befőttek készítése, miért nem szerveznek ezzel kapcsolatban néhány előadást? De vannak még érdekesebb dolgok is. A népművelési otthonoknak lehetőségük van hivatalosan is szervezni kazánfűtő, gáz- vagy vízvezeték-szerelési és fényképész tanfolyamot, valamint nyelvtanfolyamokat.
Olyasmit is hallhattunk, hogy mi kénytelenek leszünk „másnapos“ felvételekkel megelégedni, ám a nyugat-európai államokban lakók „egyenes“ adásokban gyönyörködhetnek. Ez már csak az óraidő különbözősége miatt s;ncs így: Japán, mint mindenki tudja, Európához viszonyítva a földgömb másik oldalán van, és ezért csaknem fél nap időkülönbség van közöttünk. Emiatt a tokiói délutáni sportesemények számunkra a kora hajnali órákra esnek, ami eleve szükségessé teszi, hogy Európa számára „konzerválják“ a Tokióból érkező anyagot. De ettől függetlenül sem az a helyzet — mint a lelkesedéstől elragadott sportbarátok hiszik —, hogy nálunk is lehetne mesterséges holdak segítségével a tokiói sportesményekről velük egyidejű tv-közvetítést adni, csak hát mi „anyagi okokból“ megtagadjuk tőlük ezt a gyönyörűséget.
Sport365. hu - Szerdai sport: a norvégokkal játszunk a kézi-vb-nFUTBALLPROGRAM NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE Bp. Honvéd–FC Aarau (svájci) – Törökországban MTK Budapest–FK Lviv (ukrán) – Törökországban Kisvárda–Slavoj Trebisov (Tőketerebes, szlovákiai) FRANCIA LIGUE 1 A 20. FORDULÓBÓL ELMARADT MÉRKŐZÉS 19. 00: Nimes–Angers (Tv: Digi Sport2) ANGOL LIGAKUPA ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ 20. 45: Burton Albion (III. )–Manchester City (Tv: Digi Sport1) FRANCIA KUPA A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT 18. 30: Saint-Étienne–Dijon 18.
Kolorcity Kazincbarcika Sport Club - Facebook Slavoj Trebišov Szombaton tőketerebesi ellenfél vár Varga Attila csapatára. Kezdés 12 órakor itthon, a mérkőzés nyitott kapus
Iktatószám: II-1020-38/2021. Tárgy: Javaslat Borsod-Abaúj-Zemplén Zemplén megye területén a következőek: Hernádszurdok, Kazincbarcika, Miskolc – Alföldi utca, szalmatüzelésű erőművet, míg Tőketerebesen egy
A gazdasági és kulturális együttműködést megalapozó és segítő ... Rozsnyó a 9., Tőketerebes a 10., Nagyrőce a 14. a sorban). Lakossága SALGÓTARJÁN 43 988 ÓZD 40 033 VÁC 34 951 KAZINCBARCIKA 32 297 ESZTERGOM 29
ZEMPLENI ÁTJÁRÓ - SZTE Egyetemi Kiadványok a sárospataki, a sátoraljaújhelyi, a szerencsi és a kazincbarcikai Tehát az állami közvetítés segítségével elhelyezkedők (ez természetesen az
30: Saint-Pryvé Saint-Hilaire FC (IV. )–Rennes 18. 30: Bergerac Périgord FC (IV. )–Orléans (II. ) 18. 30: L'Entente SSG (III. )–Nantes 18. 30: Marignane Gignac FC (III. )–Iris Club de Croix (IV. 30: ES Viry-Chatillon (VI. )–Caen 21. 05: Paris Saint-Germain–Strasbourg SPANYOL KIRÁLY-KUPA NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS 21. 30: Sevilla–Barcelona JÉGKORONG ERSTE LIGA KÖZÉPSZAKASZ, ALSÓHÁZ 18. 30: Fehérvári Titánok–Dunaújvárosi Acélbikák 18. 40: Hokiklub Budapest–EV Vienna Capitals II (osztrák) NHL csütörtök, 1.
Internacionálé további fejlődésével összefüggő anyagot már a négyes számú teremben találjuk meg. A jelszó: Világ proletárjai egyesüljetek! Érdekes képeket látunk itten, amelyek a párizsi kommün bukásával kapcsolatos évekre vonatkoznak és kidomborítják, hogy az első Internacionálé világszerte milyen visszhangra talált. Az ötös számú teremben a második Internacionálé tevékenységével ismerkedünk meg. A kiállítási anyag felöleli a munkásmozgalom történetét, a nyolcvanas évektől kezdve egész az első világháborúig.
B. I. " i» Gyönyörű reggel bizonyára jó idő lesz Bábel, az emberiség megoldásra váró ügye Száz éve alakult az első; Internacionálé j A V. I. Lenin múzeum Bra- tislavában az Internacionálé száz éves évfordulója alkalmából érdekes kiállításra készül. A kiállításon betekintést nyerünk az internacionálé előtti eseményekre, megismerkedünk a munkásmozgalom főbb mozzanataival és akcióival. Az első termekben az 1. Internacionále tevékenységére vonatkozó anyagokat állítják ki. Á párizsi komraün és az I.
Vidám fiú: A Stredná ekonomická škola befejezése után beiratkozhat a főiskolára (Vysoká škola ekonomická, Bratislava, ulica Odbojárov 12 sz. ). Égy fiatal asszony: Nem irta meg, hogy a kisfia kihez kerülne válás esetén, írjon részletesebben. Brigád: írogasson tovább ra is. Az Emlékezés című elbeszélését nem közölhetjük. Egy szomorú 23 éves aszszony: Leveléből nem tűnik ki, hogy tulajdonképpen m‘t szeretne. Bölcsődébe akarja tenni a gyereket? Hová menne dolgozni, újból az Odevné závody-ba, akkor forduljon ez üzem vezetőségéhez.
Luxus és olcsó szállások Kárpátok, Ukrajna - A-HOTEL.com Kazincbarcika. Kecsed. Kecskedága. Kékellő. Kékesfüred Tőketerebes. Topánfalva. Törcsvár élő sportesemények (közvetítés). élőzene/előadás.
SZÍVESEN LEVELEZNÉNK: Somogyi Margit, Kaposvár Eü szakiskola, ápolónőképző, 19 éves; Tuza Eszter, Budapest XVII. kér. Varga Gyula u. 23. sz. ; Huszti Krisztina, Budapest II. Lövőház u. 16a, 14 éves; Szan- dai István, Gyöngyös MGT póstafiók 143, 17 éves. Az iskola előtt Á tokiói olimpia TV-közvetítése és a mesterséges holdak Á tokiói olimpia tv-közvetí- tésével kapcsolatosan rengeteg hírt, ' álhitt és rémhírt hallhatunk. Különösen a legújabb amerikai híradástechnikai mesterséges hold, a Syncom-3 felbocsátása után szaporodtak meg gomba módra ezek a hírek.
De vajon melyik legyen • nemzetközi nyelv? Valamelyik nagy lélekszámú és nagy kultúrájú nép nyelve, melyet már úgyis beszél néhány százmillió? Azt gondolom, erre hasztalanul várunk. Az ENSZ-nek jelenleg 110 tagállama van, ha elfogadná egyikük nyelvét, joggal tenné-e föl a kérdést a 109 bármelyike: miért éppen az? és miért nem az enyém?... Az eddig felbukkant mintegy 450 nyelvtervezet közül ma csupán egy él és gazdagodik: az eszperantó, tökéletesedik immár nyolcadik évtizede. Elsajátítása könnyű, mindössze pár hónapot igényel, mert a nyelvtana egyszerű, logikus, nem ismer kivételt.
Sok területe van az életünknek, ahol a bábeli nyelvzavar máris tarthatatlanná vált. Nemrég olvastam egy hírt: a technikai irodalomban, ahol talán a legfontosabb a késlekedés nélküli tájékozódás, speciális technikai-nemzetközi nyelv megszerkesztésének tervével foglalkoznak, s egy-egy formáját máris' próbálgatják a szaklapokban. Nem kisebb az igény és szükség effélére a tudományos (atomfizikai, kibernetikai, orvosi, kémiai, filozófiai stb. ) szakirodalomban sem.
A dokumentumok bizonyítják, hogy a II. Internacionále soraiban mennyire felszínre kerültek a revizionista irányzatok és ezért került bomlásra a sor. A hatos számú teremben a III. Internacionále dokumentumait látjuk, valamint a Kom- mintern tevékenységére vonatkozó dokumentumokat egész a harmincas évekig terjedő időkig. A hetedik számú teremben a Kommintern feloszlatására vonatkozó értékes anyagokat látjuk és megismerkedünk azzal a harccal, amelyet a kommunista pártok a fasizmus és a háború ellen vívtak.
Vizsgáljuk meg részletesen ezt a kérdést. Tokióból a kép az Amerikai Egyesült Államokba és Európába ma két módon juthat el: mesterséges holdak közvetítésével vagy „konzervált“ alakban: filmszalagon, illetőleg mágneses úton rögzített (am- peX) tv-kép formájában. Más módszerek nem használhatók: a tenger alatti kábel nem alkalmas kép közvetítésére, mikrohullámú lánc pedig az óceán miatt sem Japán és Amerika, sem Amerika és Európa között nem épülhet.
letet téptünk szét a szakadatlanul' folyó beszélgetésekben, vitákban, előítéleteket, melyekkel ma még, az emberiség bábeli állapota miatt is annyira tele vannak a népek! Nyugodtan mondhatom, hogy a haladás, a népek közötti békés együttélés és megértés küldöttei voltunk nyolc napon át nagyon sokan Hágában. A szocialista országokat népes küldöttségek képviselték, például: Bulgáriát 350, Lengyel- országot 150, Jugoszláviát 90, Magyarországot 70 fő. Jó alkalom lesz az 1966-ban Budapesten megrendezendő 51.
BILATERÁLIS INNOVÁCIÓS OPERATÍV PROGRAM kerület szobránci (Sobrance), nagymihályi (Michalovce), tőketerebesi közvetítő Központja http://irc.info.omikk.bme.hu/;
A lányok Sza- latnyáről, Egyedről és Felső Szemerédről járnak be kerékpáron. CSISZ szervezetük egyike a legjobbaknak a lévai járásban. A gyűléseket rendszeresen tartják meg. Az idén háromnapos kirándulást rendeztek Magyarországra. Valóban megérdemlik a dicséretet, különösen Kunitár Mať. ld, Vrba Erzsébet, Pásztor Rózsi, Pásztor Júlia, Belányi Anna, Miklai Jánosné és megérdemlik a „Szocialista; munkabrigád“ címet is. Belányi János, Nitra laanBaBunaauBiaHE SZERKESZTŐI ÜZENETEK: Alfa Romeo: Závod kapitána Nálepku Prešov, Giraltovce.
Szabadujsag 2016/18 by szabadujsag - Issuu Pályázatban résztvevők köre: Kazincbarcika és vonzáskörzete, VB 2016 USA-Kanada - élő közvetítés 17:45 Párbaj 18:10 Hírek 18:20 Öten